„Artézi” strand tervei Rákospalotán

Oszd meg másokkal!

Desktop
Hajdú Márton strandja Pestújhelyen (forrás: Rákospalota Anno Képei)

Kevésbé ismert, hogy Hajdú Márton pestújhelyi strandfürdője és a Liva-malom rákospalotai strandja mellett terveztek még egy fürdőt Régi-Palotán. Az 1898 októberében indult Rákos-Palotai Közlöny című társadalmi hetilap első évfolyamában jelent meg egy szenzációs hír, miszerint egy konzorcium (!), melynek élén laki Bakics János állt, a Park Vendéglő táján artézi fürdőt készül létesíteni, melytől Rákos-Palota idegenforgalmának fellendülését várják. A konzorcium elnöke Károlyi gróffal már tárgyalt is az ügyről. Laki Bakics János elnök a tervek szerint a fürdő igazgatója is lett volna.

A Bakith vagy Bakics család (Laki nemes és báró) rácországi (trákiai) nemes törzsből származott, onnan kerültek Magyarországra. Laki-Bakics János Karinthy Frigyes első feleségének, a spanyolnáthában elhunyt színésznőnek, Judik Etelnek volt az első férje. Az asszonyt Karinthy szöktette meg férjétől, aki félelmetes hírű zsaroló és verekedő ember hírében állt. A bankhivatalnokként és biztosítási ügynökként is dolgozó Bakics féltékenységében le akarta lőni Karinthyt, a korabeli pletykák szerint azonban az író jól megverte őt.
 
A rákospalotai fürdőből végül csak terv maradt, nem tudni, miért, de sosem épült meg.

(Felhasznált forrás: bpxv.hu/docok/szilasmenti, epa.oszk.hu)

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek