A XV. kerület Karafiáth Orsolya író szemével, a Budapest Nagyregényben

Karafiáth Orsolya bemutatkozása:

Nem jókedvünkből költöztünk a 15. kerületbe: a családom akkor vesztette el egy kezességi szerződés miatt mindenét. Máig megvan, ahogy pakolunk ki a szörnyű blokkházban, az utolsók egyikében a város szélén.

És akkor kezdtek történni mindenféle csodák. Mert anyám felvisított egyszercsak. A radiátor mögött egy volt köteg pénz, több havi lakbér. Persze hamar a nyakára hágunk.

Apró luk volt a szobám, de imádtam. Ahogy a villamosutat is hazafelé a jellegzetes kis házak között. Nem sok ideig éltünk ott, talán ha két évig, de mert épp a legzűrösebb időszakom volt, a gimi vége, végtelennek tűnt.

Agyonköltöztem azóta a várost, sokszor nevetünk azon, hogy milyen jó, hogy nem élem túl magam: vagy harminc házra kerülhetne emléktáblám. Mégis, amikor meg kellett jelölni három kerületet, amiről írnék, az elsők között Rákospalota jutott eszembe. Mint amihez sok közöm van.

Előttem van a szatír a kanyarnál, az intézetis lányokat a betontömbnél, a disznótelep szagát bármikor felidézem. 

A német cseregyerek arcát is, amikor először szembesült a miliővel. Előtte évben én tanyáztam náluk: kis kastélyban éltek. Derék fiú volt amúgy, nem panaszkodott. Arra is csak finoman kért, hogy ne hívjam már Rot-Weiss-nak. (Mindig elpirult.) Az én fejezetemben így mindenképp szerepelni fog egy gimis lány, aki hülye punkokkal lóg Rákosrendezőnél… Meg egy család, akik kizáródtak az életből.

Karafiáth Orsolya – TIZENÖTÖDIK

Éltető elem (részlet)

"Nagy volt a forróság, augusztus végéhez képest meg szokatlan nagy. Huszadika után már vége a nyárnak, gyerekek, mondták mindig a nagyszülők, főképp akkor, ha azokról volt szó, akik nem kaptak időben beutalót a vállalati üdülőbe. Fejesként ők rendre július végén, a főszezon legközepére kaptak helyet, ez csak természetes. Annaék biciklivel mentek a malomhoz, ömlött róluk a víz. A patak mente, a fák. A Szilas-tó meg a malom összetartozott, mesélte Prosztó. És az egészhez vékony kis szálakon rengeteg hely kötődött. Az apám például a Brunovszky Nagyvendéglőben törzsvendég volt. Nem olyan fiatal, mint a te szüleid, már ’45-ben ott mulattak, mert a háború sem vetette vissza ott az életet olyan nagyon. Hogy ott mi ment!
Kártya, biliárd, tekepálya. Sőt, a szegény sorsú sportolóknak még ingyenebédet is mértek. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy Pest-szerte mindenhová innen, a Livából hordták a jeget.
Apámnak még van fotója is, ahogy ütik ki a tömböket a Brunovszky előtt. A jégszolgálat teherautói marhabőrrel, jéggel letakarva vitték a malomtól a jeget, fel nem olvadt az. De ami igazi unikum: az az itteni sós forrás. Abból készült a nevezetes Brunovszky-bableves. Sosem beszélsz a családodról, mondta erre Anna. Azt hittem, és itt megakadt, mert mégis, mi a fenét hitt. Róla sem gondolta volna senki, hogy ügyvéd az apja, mérnök az egyik  nagyapja, miért hitte, hogy Prosztó valahonnan a putrisorról érkezett? Csak mert ő is az egyik kerületi telepen, a Csobogós utcai tíz tömb egyikében lakik? A malom környékén furcsa csend fogadta őket. De nem a jó, megnyugtató fajtából. Kerüljünk hátra, javasolta Prosztó, ott be tudunk mászni, egy ablakot a múltkor kitámasztottunk. Bakot tartott Annának, aki fel is húzta magát. Aztán suttogva jelezte, hogy valami baj van. De akkor már érezték is a füstöt, és hallották az ordenáré röhögést. 
A benzinszag. Ez is most ért el az agyukig. Aztán a vezényszavak is, hogy tűnés, el innen, menjünk a vénasszonyhoz! A Mariska néni, sápadt el Prosztó, és megragadva Anna kezét rohanni kezdtek. Liva néni háza a malom szomszédságában állt. Anna és Prosztó átugrottak a kerítésen, dörömböltek. Takarodjatok innen, szemetek, hívom a rendőrséget, kiabálta ki a néni, mire Prosztó beütötte a nagyablakot. Erre most nincs idő, nézze a Mariska néni, a lángokat, menekülni kell. Volt valami Prosztó szép arcában, Anna halálra vált tekintetében, ami megdelejezte Mariska nénit. Alig tudott mozogni, de a hátsó bejárat felé terelte őket. A baljós hangok kintről már egyre közelibbnek tűntek. Az út felé a tízperces séta, vagy inkább botorkálás végtelen hosszúnak tűnt. Az pedig csodának, hogy egy taxis épp arrafelé járt. Betették Mariska nénit, elmagyarázták neki, hogy a barátnőjéhez viszi a taxi, el a kapucsengő működését. Ők pedig egy másik úton visszalopództak a biciklikhez."

Karafiáth Orsolya: (Budapest, 1976) író, költő, újságíró. Első verseskötete Lotte Lenya titkos élete címen jelent meg, regényei A Maffia-klub, Cigánykártya, Kicsi Lili, valamint Amikor a mama lelegelte papa haját és Amikor Szécsi Pál a csöveken keresztül üzent.