Van műanyag kupakod? Dobd be a kupakgyűjtő szívbe!
Kupakgyűjtő szívet helyeztek ki a Pestújhelyi Közösségi Ház előtt - osztotta meg a hírt Gyurkó Dániel képviselő a Facebookon.
"Tavaly év végén keresett meg a Pestújhelyi Közösségi Ház, hogy nagyon szeretnének egy látványosabb kupakgyűjtőt elhelyezni, mert korábban nehezen tudták megoldani a kupakok tárolását. Nekem nagyon megtetszett az ötlet, így természetesen elkezdtük szervezni a szívecske kihelyezését.
A szervezés, előkészítés után, amelyben sokat segített a közösségi ház, a polgármesteri hivatal munkatársai és Lukács Gergely képviselőtársam, ma végre helyére kerülhetett a szív formájú gyűjtőkeret, ráadásul nem is csak egy helyszínen. A pestújhelyi szívecske a közösségi ház (Szűcs István utca 45.) előtt található, a másikat pedig Gergő körzetében, a Károly Róbert Általános Iskola mellett helyeztük el.
A pestújhelyi kupakgyűjtésből befolyó összeget minden alkalommal egy-egy Pestújhelyért dolgozó szervezetnek, intézménynek, közösségnek fogjuk felajánlani. Ezért kérek mindenkit, hogy az otthon gyűjtött kupakokat, ha tehetik, hozzák el a szívecskébe, hiszen a saját közösségünkért teszünk ezzel" - írja a képviselő.
Gyűjtsétek ti is a műanyag kupakokat!
Hirdess nálunk!
Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!