Szakdolgozat segítség

Oszd meg másokkal!

Desktop

Üdvözlet!
Andrásfi Barbara vagyok, a Budapesti Metropolitan Egyetem végzős hallgatója. Környezetkultúrát tanulok, azaz belsőépítészetet. Az alapképzéses tanulmányaim vége felé szakdolgozatot kell írnom, hogy sikeresen diplomázhassak tavasszal. A szakdolgozatom témája az építészeti tér módosulása az eltérő viselkedés minták függvényében. Ennek pontosabb magyarázata, hogy olyan újpalotai panellakásokat szeretnék vizsgálni, amiknek az alapterülete ugyanolyan beosztású (az eredeti alaprajza lentebb látható, kb 60-65 nm, 1+2 félszoba), ugyanolyan méretű. A kutatásom lényege, hogy ezeket a szinte ugyanolyan típusú lakásokat, hogyan tudják a lakók a saját énjükre formálni, hogyan tudják a saját stílusukat érvényesíteni az otthonukban. Ezeket akár térátalakítással (pl. meglévő falak lebontása, vagy újabbak felhúzása), vagy személyes tárgyak használatával is el lehet érni. A választásom azért esett Újpalotára, mert itt nőttem fel én is.

A kutatásomhoz szeretném a segítségüket kérni, azáltal, hogy egy rövidebb időre beengednek a lakásukba és készíthetek néhány fényképet a főbb területekről (pl. nappali, konyha, terasz stb.), vagy a már átalakított térről, illetve egy néhány kérdésből álló, pár perces beszélgetéssel is segítenék a munkámat. Amennyiben nem szeretnének beengedni, az is megoldható, hogy elkészítik önök a fényképeket, a kérdésekre pedig e-mailben válaszolnak.

A nevek és címek természetesen nem kerülnek ki semmilyen formában, a szakdolgozatomban névtelenül és pontos cím megjelölés nélkül kerül minden feldolgozásra.

A látogatásom nagyjából 30 percet venne igénybe.

Amennyiben szánnának ennyi időt arra, hogy segítsék a tanulmányaimat, illetve a lakásuk alaprajzi beosztása hasonlít a mellékelt képhez, kérem, mihamarabb keressenek fel a +36305134348-as telefonszámon, vagy az andrasfi.barbara@gmail.com e-mail címen.

Köszönettel:
Andrásfi Barbara

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek