Óvodánkat 2015 telén nyitottuk. Sok szeretettel várjuk egy kertvárosi, nyugodt, vidám környezetben az 1-7 év kor közötti gyerekeket.
Szakmailag önálló nevelési tevékenységet folytatunk, a nevelőtestület hivatásukat szívből szerető, tapasztalt, kreatív, lendületes szakemberekből áll.
Saját, helyi Pedagógiai programunk, az óvoda profiljára épül: mozgásra, sportra és az angol nyelvű játékos mindennapi foglalkozásokra.
Gyermekközpontú nevelésünk által a legfontosabbnak tartjuk a gyermekek számára az önfeledt játék biztosítását, és ez által különböző ismeretek elsajátítását, hiszen ebben az életkorban a játék a személyiségfejlesztés leghatékonyabb eszköze.
Kis létszámú csoportok, iskolára előkészítő foglalkozások, logopédia és egyéni fejlesztés várja a gyermekeket, az óvodai foglalkozások (vizuális, kézművesség, mese, vers, mondókázás, ének- zene, külső világ tevékeny megismerése – matematikai tartalmú ismeretek) mellett. Az óvodai foglalkozásainkat, a Tevékenységközpontú Óvodai Pedagógiai Program szövi át, amellyel építünk a gyermekek korábbi ismereteire, kreativitásukra, tapasztalatok útján sajátítanak el ismereteket, közös élményszerzéssel, közös játékkal, mese és csodavilággal törekszünk a gyermekek sokoldalú, harmonikus személyiségfejlesztésére, az egyéni készségek és képességek figyelembe vételével.
Sportrendezvényeken szívesen részt veszünk, a gyermekek nagy örömére. 2018-ban és 2019-ben a Föld napja alkalmából megrendezett kerületi öko- akadályversenyen I. helyezést értünk el.
Bölcsődénk már egy éves kortól igénybe vehető. Csoportszobánkban és kertünkben a legjobb játszókörnyezetet biztosítjuk; hétfőtől péntekig reggel héttől este hatig szeretettel várjuk a gyermekeket.
A gyermekközpontú ellátást kiváló gondozói csapat biztosítja. Fontosnak tartjuk a gyermek testi és lelki kiegyensúlyozottságát, egyéni és életkori sajátosságok figyelembe vételével.
Bölcsődei gyermekeink minden napi életében megjelenik a mozgás, mondókázás, mesélés, bábozás. Hetenként, alkalmanként kézműveskedés is.
Nyitvatartás:
Hétfő | 07.00 – 18.00 |
Kedd | 07.00 – 18.00 |
Szerda | 07.00 – 18.00 |
Csütörtök | 07.00 – 18.00 |
Péntek | 07.00 – 18.00 |
További információk:
Parkolás: | utcán ingyenes |
Kapcsolat:
Kapcsolattartó: | Franyó Eszter |
Telefon: | +36-30-586-0255 |
Email: | morzsaovi@gmail.com |
Honlap: | https://morzsaovi.hu |
Facebook: | http://www.facebook.com/morzsaovi |
Az ittlakunk.hu oldalain megjelenő információk, adatok tájékoztató jellegűek. Az esetleges hibákért, hiányosságokért az oldal üzemeltetője nem vállal felelősséget.
Hirdess nálunk!
Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!