Palotai a pesti oldal egyetlen vízimalma
A patak menti palotai uradalom 1770-ben építette fel a vízimalmot a Füzes-dűlőben. A malom a Szilas-patak mai medrétől körülbelül 15-20 méterre épült, mert akkor még egy másik patak is folyt azon a helyen. A felső patak mintegy 500 méterre eredt egy mostani kis tótól, amit Nevesincs tóként emlegetnek a környéken.
A malomtartási jogot Palota 1885-ben vásárolta meg a regálerendezés keretében. A malom első bérlője Kozma Pál volt. Az épület 1890-ben leégett, de ismét felépítették. A Liva család 1896-ban tűnt fel Palotán, és előbb bérbe vette, majd megszerezte a vízimalmot Vida Józseftől, az akkori tulajdonostól.
A család négyféleképpen használta fel a patak vizét: fürdő, halastó, vízimalom és jégkocka formájában. A patak Palota 1898-ban létesített egyetlen strandfürdőjének 20 méteres medencéjét táplálta. A vizet a strandról egy duzzasztótérbe vezették, ahol pontyokat tenyésztettek. A duzzasztótérből kifolyó víz a malomkereket hajtotta meg. Télen pedig a hátsó zsilipen keresztül leengedték a vizet a malomlétrán, s miután az megfagyott, jégként adták el a vendéglősöknek és henteseknek.
A malmot végül államosították, 1952-ig működött még, aztán lassú pusztulásnak indult. A gépeket elvitték: az acél őrlőhengereket a Malomipari Tröszt foglalta le, a turbinákat a szövetkezetesítés jegyében ócskavasként adták el.
A malom mellett álló lakóházban élt a tulajdonos egyik leszármazottja, Liva Mária 1995-ig. Ekkor ismeretlenek felgyújtották a malmot, mely teljesen leégett. A lakóházat teljesen kirabolták, elvitték a bútorokat és az archív fotókat is. Azóta szeméttel borított a pusztulásra ítélt terület.
A malom a helyi kisiparosság történetének egyik értékes és méltatlanul elfeledett példája. Megérné a felújítást!
Hirdess nálunk!
Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!