40.000 km - két keréken a világ körül... Életrevaló Tudomány a Csokonai Művelődési Házban

Programot feltöltötte:
Berényi Katalin

Oszd meg másokkal!

Desktop

Életrevaló Tudomány - Rendhagyó tanórák (nem csak!) diákoknak

40.000 km - kerékpáros nászút a világ körül
Előadók: Zárug Zita és Harkányi Árpád

"Hogy kik vagyunk? Egy hétköznapi pár: Zita és Árpi, akiknek volt egy nem hétköznapi ötlete, és megvalósították azt. A leánykérés és az álom, az ötlet kibontakozása ugyanazon a nyáron történt, 2010-ben. Egymást felüllicitálva ötleteltünk egy leendő nagy utazás állomásairól, majd jött az ötlet, hogy kerékpárral utazzunk. De az esküvő előtt, vagy után induljunk? – Jött a kérdés, amire hamar kitaláltuk a választ: Induljunk utána, így ez az út lesz egyben a nászutunk is! Így találtuk ki a világ körüli kerékpáros nászutunk ötletét, az álomból pedig hamar tervezés lett, és 2011. június 11-től – egy héttel az esküvőnk után, az indulásunk napjától – valóság. 4 évig ez az utazás volt az életünk.

Több mint kétszer annyi ideig odavoltunk ebben a csodaszép nagyvilágban, és több mint kétszer annyi pénzt elköltöttünk, mint amennyivel kezdetben elindultunk. Mégsem ez volt a legnehezebb dolog, a pénz csak egy eszköz volt az álmainkhoz, de ami a sok lemondásért, bátorságért és töretlen kíváncsiságért cserébe kaptunk, az már így nem mérhető. Jártunk vulkánok tetején, láttuk a tengerek színes világát a felszín alatt, kerékpároztunk a Pamír fagyos hágóiban tél kezdetekor, és a legnagyobb trópusi hőségben az egyenlítő mentén. A természet csodáit és sokszínűségét jó volt minden nap megtapasztalni, de ami talán még ennél is jobb volt, hogy megélhettük, hogy az emberek nemzettől, kultúrától, anyagi helyzettől, etnikai és vallási hovatartozástól függetlenül mindenütt jók, és a világ egy barátságos hely, ami abszolút érdemes arra, hogy első kézből, a saját szemünkkel fedezzük fel. – Nyitott szívvel, gyermeki lelkesedéssel és kíváncsisággal, mert így érdemes igazán."

http://360fokbringa.hu/hu

Diákjegy: 300 Ft
Felnőttjegy: 500 Ft

Iskolai csoportok jelentkezését telefonon várjuk!
Telefonszám: 307-6191

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?
Hirdetés
Hirdetés
Desktop

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek